A méhészeti törvénynek szabályoznia kell a méhtenyésztést, és elő kell segítenie ennek az ágazatnak a fejlődését. A törvény rendelkezései meghatározzák a mézelő rovarok tenyésztésének alapvető szabályait, valamint meghatározzák a különféle körülmények között történő tartásukhoz szükséges előírásokat. Minden méhészet tevékenységének meg kell felelnie a törvényi előírásoknak.
Jelenleg nincs hatályos szövetségi törvény a méhészetről. Évekkel ezelőtt történtek kísérletek az elfogadására, de még az első olvasatban sem ment át. Ezért a méhészeti kérdéseket vagy a méhekre vonatkozó törvényeket tartalmazó helyi jogszabályok, vagy a különböző szakosodott osztályok dokumentumai szabályozzák.
A településeken és nyaralókon a méhcsaládok fenntartására és a méhészet megszervezésére sincs külön utasítás. Jelenleg három olyan dokumentumot használnak erre a célra, amelyek valamilyen formában meghatározzák a méhtartás alapelveit.
Leírja azokat a szabályokat, amelyeket a méhek tartásakor be kell tartani. Ezek azonban nem annyira a méhészet elrendezésére vonatkozó követelményeket mutatják be, hogy milyen dokumentumok hány rendelkezését kell figyelembe venni a létrehozásához. Azaz nincsenek bennük konkrétumok, hanem csak utalások vannak más törvényekre, rendeletekre. Ez a törvény és rendelkezései kevéssé fogják érdekelni a méhészeket.
A méhészet fenntartására vonatkozó szabályok és előírások gyűjteménye. A leghasznosabb információkat tartalmazza. Ebből származik az összes szükséges paraméter és szabvány:
E „Szabályok” számos rendelkezését beépítették a „Méhészetről” szóló szövetségi törvénytervezetbe.
Valójában megismétli a Szovjetunió Állami Állategészségügyi Igazgatóságának hasonló, 1991-ben elfogadott dokumentumát. (amely viszont a korábban említett „Állat-egészségügyi Szabályzatból...”), és számos, a méhek karbantartásával kapcsolatos kérdést ír le, de nagyobb fokú specifikussággal.
Különösen a méhészetek karbantartásával kapcsolatos főbb pontok vannak feltüntetve:
Amint az jól belátható, az egyetlen szövetségi törvény helyett működő méhészetre vonatkozó rendelkezéseket több dokumentumra „maszatolják”, amelyek valójában utasítások. Ennek van pozitív és negatív oldala is.
A pozitívumok közé tartozik, hogy ezek a dokumentumok konkrét paramétereket és konkrét intézkedéseket jeleznek, amelyeket a méhésznek be kell tartania vagy meg kell tennie ahhoz, hogy a méhészettel dolgozhasson. Negatívum, hogy a törvényi státusz hiánya nem teszi lehetővé a szabályok és utasítások rendelkezéseinek maradéktalan alkalmazását az esetleges perekben.
Ezen dokumentumok rendelkezéseit az alábbiakban részletesebben tárgyaljuk.
A méhészet állat-egészségügyi útlevele olyan okmány, amelynek minden méhészetnél jelen kell lennie, függetlenül a tulajdonformától, illetve annak szakosztályi hovatartozásától. Vagyis a magán méhészetekben is ilyen dokumentumnak kell lennie.
Jelzi a méhészet tulajdonosának nevét, koordinátáit (cím, posta, telefon stb.).), valamint magáról a méhészetről szóló információkat. Ez az információ a következőket tartalmazza:
Minden útlevélnek van lejárati dátuma és sorozatszáma.
Az útlevelet a méhész önállóan tölti ki és a kerületi főállatorvos írja alá. Útlevelet a kerület vagy régió állatorvosi osztályán kaphat.
Méhészeti naplót is kaphat ott (t. n. méhész naplója. Nem kötelező dokumentum, azonban a méhek állapotának, munkájuk eredményességének jobb felmérése érdekében ajánlott megőrizni.
Minden méhészeti termék értékesítéséhez kötelező okmányok az 1-vet és 2-vet formanyomtatványos állatorvosi igazolások, amelyeket szintén a regionális vagy körzeti állatorvosi osztály állít ki. A bennük szereplő adatokat a méhészet állat-egészségügyi útlevele alapján az állatorvos tölti ki.
Az apiterápia gyakorlásához vagy orvosi tevékenységre engedélyt kell szerezni (ami orvosi végzettség nélküli méhészek számára lehetetlen), vagy hagyományos orvoslás gyakorlására. Természetesen a második lehetőség gyakoribb, de ehhez gyógyítói oklevél szükséges. A gyógyító okleveleket a Hagyományos Diagnosztikai és Kezelési Módszerek Szövetségi Tudományos Klinikai és Kísérleti Központja vagy helyi képviseletei állítják ki.
A méhészeteket legalább fél kilométeres távolságra kell elhelyezni a következő objektumoktól:
A méhészetek elhelyezésének legalább 5 km-re kell lennie:
A méhészeteket vagy méhkaptárakat legalább 100 m-re kell elhelyezni az oktatási intézményektől (iskoláktól vagy óvodáktól), egészségügyi, kulturális és egyéb civil építményektől, amelyek fontosak vagy nagyszámú ember koncentrációs helyei.
Az állat-egészségügyi előírások nem különítik el a településtípusokat (vidéki, városi stb.). d.) ennek a szabálynak való megfelelés érdekében, vagyis ezek a szabályok azonos értelmezést kapnak a vidéki és városi területeken található személyes telkekre.
A méhek fenntartása megköveteli bizonyos szabványok betartását. Először is ez a települések határain belül található méhészetekre vonatkozik, mivel ebben az esetben a szomszédokkal kell foglalkoznia. Lehetséges, hogy nem mindenki szeretne a méhészet szomszédságában lakni, mivel jelentősen megnő a méhcsípések valószínűsége. A helyzet odáig fajulhat, hogy méhcsípés miatt a szomszédok akár be is perelhetik a méhészt.
Az ilyen esetek jogi következményeinek elkerülése érdekében be kell tartani a nyaralókban a méhkasok elhelyezésére vonatkozó szabályokat. Ezek a szabályok meglehetősen egyszerűen követhetők, így minimális a valószínűsége annak, hogy a szomszédok vagy a hatóságok mindenféle hivatalos intézkedése negatív kimenetelű legyen.
A magánlakásos szektorban a méhek tartásának fő követelményei két egyszerű szabályhoz kapcsolódnak:
Ahhoz, hogy megtudja, van-e területkövetelmény egy méhcsaládra vonatkozóan, javasoljuk, hogy tájékozódjon a helyi méhészeti jogszabályokról. Ezt az információt a helyi hatóságoktól vagy az állategészségügyi szolgálattól szerezheti be.
Ha a regionális jogszabályok előírják, hogy minden méhcsaládnak legalább 100 négyzetmétere legyen. m területű, akkor be kell tartania ezt a követelményt. Ebben az esetben a kaptárak számának kiszámítása egy egyszerű elv szerint történik:
Ha a terület nagyságát regionális jogszabály nem írja elő, egy településen a kaptárak maximális száma nem haladhatja meg a 150-et.A hatályos jogszabályok nem osztják fel településtípusonként a méhek fenntartását, a méhészet bárhol elhelyezhető - az országban, a városban vagy a faluban.
A településeken kisméretű méhészet (max. 150 család) tartható az állategészségügyi szabályzatban foglaltak betartásával. Ez azt jelenti, hogy a méhészet 100 m-re van a gyermek- és egészségügyi intézményektől vagy zsúfolt helyektől. A lakóépületek távolságára vonatkozó korlátozások szintén változatlanok maradnak - legalább 10 m a kerítéstől.
A településeken kívül elhelyezkedő nagyméretű méhészetek elhelyezését a hatályos szabályok nem írják elő. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben ez a távolság nem lehet kisebb, mint a méh maximális repülési távolsága (legfeljebb 2.5-3 km).
Méhek településen történő elhelyezésekor a következő rendelkezéseket kell betartani:
A kaptárak bejáratai a mézgyűjtésre szánt növények telepítésére irányulnak.
A személyes parcellán történő méhtartás szabályai szerint tilos olyan településeken agresszív magatartást tanúsító méheket tartani, amelyek a lakosságot károsíthatják, vagy bármilyen jellegű gazdasági tevékenységet károsíthatnak.
A "Szabályok ..." 15. pontja előírja a békés méhfajták fenntartását, nevezetesen:
Emellett a szabályok szerint lehetőség van nyaralójukon különböző fajtájú méhek tartására.
A falusi méhtartás alapvető szabályai nem különböznek bármely más településen való tartástól, ezekről korábban is volt szó. A legfontosabb követelmény egy 2 m magas, rovarok számára ellenállhatatlan kerítés.
Az összes szabály betartása mellett a törvény a méhész oldalán áll, mivel a méhtartásra nincs más tilalom.
A szomszédok méhek elleni védelmének fő módját már korábban leírtuk - a terület kerületét legalább 2 m magas kerítéssel vagy vastag sövénnyel kell felszerelni. Ilyen akadály jelenlétében a méh azonnal magasra emelkedik, és vesztegetésért elrepül anélkül, hogy veszélyt jelentene az emberekre.
Illetve, hogy a méhek ne zavarják a szomszédokat, biztosítani kell számukra az élethez szükséges mindent (elsősorban vizet), hogy ne mások nyaralójában keresgéljenek.
A méhek vízellátásához több itatót kell felszerelni a méhészetben (általában 2 vagy 3). Külön itató is van kijelölve, amelyben a víz enyhén sózva (0,01%-os konyhasó oldat).
Néha hasznos a méznövények telepítése a helyszínre, de ez a gyakorlat nem csodaszer, mivel a méhek nagyon gyorsan kiválasztják belőlük a nektárt.
Ha a szomszéd méheket tart, az inkább jó, mint rossz. A rovarok, így vagy úgy, továbbra is behatolnak a területre, és ott végzik kicsi, de fontos dolgukat - beporozzák a növényeket. A méhcsípés csak azok számára jelent komoly problémát, akik allergiásak a méhméregre.
Hogy megvédje magát, szigetelje el magát szomszédjától sűrű kerítéssel vagy legalább 2 m magas kerítéssel. Ezt csak akkor szabad megtenni, ha a szomszéd nem maga csinálta, és nincs más módszer (személyes fellebbezés a szomszédhoz, panasz a hatóságoknál stb.). P.) nem hozott eredményt.
Annak elkerülése érdekében, hogy a rovarok túlzottan odafigyeljenek a szállásra vagy a parcellára, ne helyezzenek el a területen olyan tárgyakat, amelyek vonzzák a méheket. Ide tartoznak mindenekelőtt a nyitott tartályok vízzel, édességekkel, különféle italokkal stb.
A nyári előkészületek (főleg lekvárok és befőttek) során ezt a munkát jól szellőző helyen kell végezni, a szellőzőnyílásokat, ablakokat hálóval kell ellátni, amelyen keresztül a rovarok nem juthatnak el a cukorforráshoz.
A méhészeti törvényt a mai napig még nem fogadták el, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének normák a településeken a mézrovarok tartására. Ezeket a normákat három fő dokumentum tartalmazza, amelyeket mindenki megismerhet a helyi hatóságoknál, vagy saját maga is megtalálhatja a weben található adminisztratív forrásokon. E szabályok betartása segít megfelelő jogi keret kialakításában, és megvédi a méhészt az esetleges kellemetlen következményektől.